Taskovics Adél recenziója

J. A. A. Donath ( Jenei András):

A Triannita-sorozat

 

J. A. A. Donath ( Jenei András) öt kötetből álló sorozata magán viseli a realisztikus fantasy minden fontos ismérvét. Hőseinek lakhelye egy elképzelt földrész királysága – Pelvethia-, az események megtörténtének ideje azonban történelmileg is pontosan körülhatárolható. Ez az a kor, amikor még kiemelt érdem volt a gyengék segítése, erény az igazságosság, és tartópillér a hit: a lovagkor.

A címadó, triannita lovagrend tagjai között – nevüket a jelképükül szolgáló, háromágú és duplaszáras keresztről kapták -, vannak szerzetesek és harcosok is. Régen volt, de játszódhatna most is. A karakterek élettere a miénktől nagyon eltérő, de alapjai mégis ugyanazok: háború, békesség, bimbózó szerelem, hazaszeretet.

Pelvethia harcosai nem riadnak vissza semmitől. Küzdenek, vérük árán is védelmezik a szülőföldet, miközben sok kalandon mennek keresztül. Legyen szó akár egy sziget elrabolt alapítólevelének megtalálásáról, s a lakosság életére törő „barbárok” elűzéséről (A kettős küldetés), a királyság hitét elnyomni kívánó, zsarnok egyházi hatalmak legyőzéséről (Az árnylovasok), vagy netán a béke ellen törekvő, gonosz, királyi testvér eltávolításáról (A bitorló fivér), ők semmitől nem riadnak vissza. Figyelemreméltó az a precizitás, mellyel az író kidolgozta azt a környezetet – mind természeti, mind érzelmi, hangulati, mind pedig szakrális értelemben -, melyben szereplői élik mindennapjaikat. A negyedik kötet, „A sámán álma”, lényegében révületben látott képek hosszú sorozata, melyben a „varázsló” megjósolja a birodalom jövőjét.

Mint az ezt megelőző kötetekben, ebben is komoly, helyenként kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek egymásnak. Álom vagy valóság? Bódulatban látott fantázia vagy isteni adomány? Lehetőségként adott, avagy elkerülhetetlen? E kérdések megválaszolása jórészt az olvasóra van bízva – bár néhány rejtett utalás sugalmazza az alkotói szándékot…

A befejező, ötödik részben (A skorpiók útja) pedig egy csapat triannita kerül a gonosz, déli hadúr, Kalidah fogságába, s az ő kimenekítésük a fő küldetés.

E könyvek lapjain mindenkinek megvan a maga helye, családja, élettörténete. 

A kettős küldetés” című kötetben ismerkedhetünk meg Storm Bringe-dzsel, a legendás triannita harcossal, akinek leszármazottai egymás után, „szemünk előtt” cseperednek fel, s érnek hős lovaggá, netán a Mindenek Atyját szolgáló bölcs szerzetessé. A környezet, amelyben tevékenykednek, szinte megelevenedik előttünk: él, zöldell, néha esti nyugalommal kínál, máskor nyomasztó csatakiáltásokkal riogat. A harci jeleneteket a maguk véres, fájdalmas valóságában, naturalista módon tárja elénk az író. Olyannyira, hogy az talán még szorongást is kelthet mindazokban, akik először tartanak a kezükben ilyen témájú, műfajú írást. De ha nem csupán „megmártózunk”, hanem el is merülünk ebben a különleges világban, hamar egyértelművé válik számunkra: ezek az ábrázolások nem öncélúak; sokkal inkább a hitelesség növelése, s egyfajta hangulatfestés a céljuk.

Nincs belőlük több a feltétlenül szükségesnél. A kardok markolata, pengéjük hajlata, a harcosok páncélzata, a várfalakból kiemelkedő tornyok formája, minden apróbb-nagyobb részlet kidolgozása arról árulkodik, hogy az író hosszadalmas, alapos kutató munkája áll mögötte.

A sorozat egészét végigkíséri a Trianniták hitét összefoglaló könyv, a „Szent Szavak” jelenléte. Mint egy búvó patak, hol itt, hol ott bukkan fel a sorok között, hitet, reménységet adva nemcsak a történet szereplőinek, de nekünk, olvasóknak is.

Nem agitál, „megtéríteni” sincs szándékában senkit. Szövege nem azonos a Bibliával, de a történetben játszott szerepe ahhoz hasonlítható.

Üzeneteivel – világnézettől függetlenül – a legtöbben tudunk azonosulni, s érdemes is lenne megfogadni a benne foglaltakat – különös tekintettel az alábbiakra:

"Ugyan, barátom! Légy szolgája bizony a földnek, s hajtsd fejed a víznek, 
hogy azok téged ne pusztítsanak el! S hagyd békében, mik e földön veled 
s melletted élnek, s simogasd meg a mohát a fákon, hogy mindaz téged 
visszasimogasson! Aztán majd eljön egyszer a nagy vihar, amikor mindez 
téged nem fenyeget, hanem azokat, kik megbolygatják a minden békéjét, s 
akkor jön majd víz, föld, tűz és kő! S akkor nem lesz béke, kinek előtte sem 
volt, hanem azok élnek majd, kik életet adtak, és élni hagytak"

(Az árnylovasok)


A Triannita-sorozat szórakoztat, néha megborzongat, olykor megindít, s beleélő olvasás esetén talán kicsit formál is bennünket. A mindennapok rohanásában nem árt, ha néha megállunk egy-egy pillanatra, és szükség esetén felidézzük magunkban a triannita lovagok által oly gyakran használt köszönési formát:

"– Védelmezd a gyengét, és győzni fogsz! Óvd és nyerj!"
Taskovics Adél recenziója
Tagged on: