Szösszenet „A kulcs”- ról

Pati-Nagy Adrienn könyve, „ A kulcs” elolvasása után kért meg Adri ( ahogy sokan hívják), hogy mondjak véleményt, írjak pár sort a műről. Nagyon megtisztelt a felkéréssel, s nehéz objektív véleményt írnom. Nem vagyok műkritikus, nem is tudok valódi kritikát megfogalmazni, de mégis örömmel igyekszem megfelelni a kérésnek.


A kötet Adrienn életének eddigi vonalát mutatja meg. Azt a nem
rögös, hanem éles és égbefutó sziklákkal teli, meredek és néha 
függőleges, kapaszkodók nélküli utat, amin ő járt és jár a mai
napig!

Egy ilyen írást az ember vagy el sem mer kezdeni, vagy az első x oldal után leteszi. Kőkemény életút, az élet olyan oldala Adrienn tollán és megélt évein, napjain és percein át, amit ha végül elolvassuk, több mindent ad nekünk.

( Magam egy pár sor elolvasása után kértem el Adritól, mert azt éreztem: ezt akarom! S ahogy megindultam vele a születésétől, már nem tudtam letenni. Nem mertem abbahagyni, mert tudtam: ha leteszem, egyrészt nem merem majd újra felvenni, másrészt sokkal kevesebb leszek és ahogy ő írta: „…ott ülök majd az ajtóban örökre.” )

A saját sorsát, életét ( születés, gyermekévek, kórházak, úszás és tőrözés, tanulás…) elénk tárva az első érzés a sajnálat. S pont ez az, amit ő nem szeretne! Nem fejcirógatásra biztatott a könyve, mert az nem segíti őt, hanem másra, sokkal többre. Engem arra, hogy tekintsek rá példaként. Legyen ő egy példakép, egy követendő minta még akkor is, ha a saját életem- habár nem könnyű- meg sem közelíti azt, amin ő naponta, perceken keresztül átmegy Merítsek erőt soraiból, amikben már az ember azt érzi, hogy ő maga, az olvasó hadd legyen ott, hadd vegyen át valamit tőle, s egy az övénél kisebb problémát mosolyogva oldhasson meg.

A megélt események során tanít. Óriási türelemre, megbocsájtásra és olyan kitartásra, amihez a hitből merít erőt ő maga is. Ehhez pedig olyan szépen igazított bibliai idézeteket sző bele az életrajzába, melyek pontosan odavalóak és pontosan azt mondják el nekünk, amiről ő beszél. Csak sok ezer év távlatából…

Akadtak oldalak igen szép számmal, melyeken már én magam léptem helyette, én néztem a felhőket, én nyeltem helyette, én sírtam vele.

Az írás kőkemény és erős. Igazat szól és olyan erőt, kitartást és életakaratot mutat, melyet nagyon sokan megirigyelhetnek és kitűzhetnek célként…

Én bizony elszégyelltem magam többször is. Nem vagyok negatív típus, de velem is előfordul, hogy olyan dolgokon fennakadok, olyan eseményeken bosszankodom, vagy fájdalomként élem meg, melyek sehol sincsenek Adrienn egy-egy pillanatához! Rossz a kedvünk, mert elment az orrunk előtt a busz? Félünk a fogorvostól, esetleg drágának tartjuk a benzint, vagy elhagytuk egy kulcsunkat? Nem szeretjük az ételt, amit elénk raktak egy vendégségben, vagy irigyeljük a milliomost egy villáért a tenger mellett?

Tudom, hogy mindenkinek megvan a saját keresztje, a saját életútja, amit meg kell élni. De kérem szépen! Milyen úgy elkezdeni egy életet, hogy többszörös végtaghiány tölti meg a napokat? Milyen az, ha a létező technika újabb sebeket, betegségeket okozhat, és ami meg jó lenne, az elérhetetlen, mert több százszorosa annak, mint amiből az ember életben maradhat manapság? Milyen az, ha szépen lassan minden álmot, minden célt megöl az élet, a betegség, amire nincs most még megoldás? Milyen az, ha az emberről szépen lassan majdnem mindenki lemond, mert fél, vagy mert tehetetlen…

Na és milyen Adrienn, aki mindezek ellenére szembenéz mindennel? Milyen a kitartása, a hite, az életakarata igazán? Mi még mindig a célja, miért szeretne még ő adni, annak ellenére, hogy tehetetlenségünk ellenére nekünk kellene ezt tenni?

Én köszönöm neki az írást! Hálás vagyok, hogy tanított és bízom benne, hogy idővel kiderül: jó nebuló lehettem.

Kulcsot adott nekem nem is egy, hanem sok zárhoz, sok ajtóhoz. Szeretet, bátorság, kitartás, hit, megbocsájtás és folytathatnám a feliratokat a bejáratokon. Mindhez van már kulcsom. De ahogy ő is tette és teszi is, benyitni nekem, nekünk kell!

 

Szösszenet „A kulcs”- ról
Tagged on: