Rohanó világ

Amikor kissé megállunk, már ha tudunk ilyet tenni a mai világban, elgondolkozva figyeljük a múlt és a jelen különbségét.

A múltban volt időnk mindenre. Legalábbis többre, mint manapság. Hogyan kerítettünk rá? Akkor kevesebb technikai vívmány akadt, hogy helyettünk végezze el a házimunkát.

Elmélkedésünk jó és kellemesebb dolgokat hoz vissza, mert bárhova indul el az emlékezés, a „jobbnál” vetjük ki a horgonyt.

Nosztalgiával gondolunk az ételekre. Kevesebb fajtájú és választékú ételek voltak anno a boltokban, az éttermekben, a cukrászoknál, s mégis ízletesebbnek éreztük. Volt öt vagy hat felvágott, de mosolyogva rágtam az almát és nevetve nyaltam a hatféle alapfagylaltot is. Élveztem a két kólát, a jaffát vagy éppen a Traubit. (Az üdítők vagy egyliteresek voltak, vagy kétdecisek; manapság meg minden óriási és ezerízű, mégis majdnem ugyanaz.)

Volt idő ízlelni, érezni az igazit.

Kevesebb filmet láthattunk a tévében, na meg a moziban (volt benne párbeszéd, történet és mondanivaló; a mostaniakban a modern technika csak a látványra épül, és általában egyszerű a sztori), és az is előfordult, hogy egyes napokon nem volt adás. Arról már nem is beszélek, hogy volt egy vagy két csatorna. (Most van száz, és azok is egyfolytában reklámokkal telítettek.)

Ha rádiót (ahol műsor volt, és nem csak zeneutánzatok, és megint reklám) kapcsoltunk, ott sem volt nagy választék, de a legjobb az volt, ha előkaptunk egy-egy könyvet.

Erre is volt idő.

Az akkori világban szántunk időt a kevésre, adtunk lehetőséget a jónak, és értékeltük azt, amit lehetett – egyszerűbb volt, de tele tartalommal, értékkel.

Nem gyorstalpalókon tanultunk meg szakmát, nem „átpörgettük” a kötelező olvasmányról készült DVD-t, hanem elolvastuk, évekig tanultuk mindezeket.

Most ezer és tízezer van; egyszerre sok lehetőség, bőség zavara, csak idő nincs semmire…

Miért rohan most a világ? Miért rövidült le minden, ami fontos, miért lettünk felületesebbek? Hová veszett el az igazi íz, az érték, miért ez a rohanás és miért veszik el a bőségben a minőség?

Az idő nem megy gyorsabban, s bár mindig hallom, de nem rohannak az évek sem.

Egy perc most is egy perc; a levél ugyanolyan lassan hull alá a fáról, a hó ugyanúgy száll a földekre – már ha esik –, és a jégcsap is ugyanúgy olvad. (A folyamatra gondolok, és nem arra, hogy a globális felmelegedés miatt még a melegebb is melegebb.)

Akkor mi miért nem tudunk ugyanúgy megállni, egymásra figyelni, időt adni magunknak az étkezésre, olvasásra, alvásra és elmélkedésre?

Amikor megvakultam, nem állt meg a világ, de megtanultam lassabbra venni mindent. Azért, hogy odafigyelhessek arra, ami körülvesz.

Az ízre, ami jót adhat, hogy élvezhessem az ételt. (Ha időt szánok a minőségre, találok ízes ételt, italt és jobb lesz az étkezés.)

Meghallhatom ugyanígy a jó és minőségi zenét ( nem a tucatzörejt), felfedezhetem a finom és igazi illatokat (nem a gyakori műszagokat), és megtalálhatom a valódi értékeket még az élet más területein is (filmek, könyvek, emberi értékek, stb.).

Azaz élvezhetem a világot. Nem rohanva, felületesen, csak türelmesen és nyugodtan.

Rohanó világ
Tagged on: