Ködfátyol egy most elkészült kéziratról

Azt meséltem egy bejegyzésemben, hogy mindig dolgozom valamin. Ez most is igaz, és ha ez azt jelenti, hogy írok, mert írhatok, akkor duplán tudok örülni.

Amikor nincs ihlet, amikor görcsösen akarom folytatni egy megkezdett írásom, nem mindig megy. Sőt! Akkor nem megy igazán.

Ám van olyan, amikor a csillagok is úgy állnak, amikor nem vonja el gondolataim valami nem fontos, amikor nem zavar meg senki egy gondolatmenetben, és tudok írni… Ez az az állapot, mikor nemcsak írhatok, de tudok is írni.

Talán a valamikor megkezdett kézirat most kel életre, de az is lehet, hogy aki fentről irányít, most akar segíteni, most szándékszik erőt adni egy befejezéshez vagy csak egy folytatáshoz.

Az idei évben úgy alakult, hogy januárban megjelent egy könyvem, Az éjtükrös szelence. Erről nem is olyan régen adtam hírt, s még most is örömmel tölt el, hogy megszülethetett!

A másik, ami most járja a kiadás utolsó előtti fázisát, s a próbanyomat előkészítése zajlik, az A Triannita befejező része lesz, A skorpiók útja. (A napokban kaptam a hírt, hogy áprilisban érkezik…)

Két külön stílus, két személyiségem írta ‒ persze mindegyik én vagyok ‒, de nem lenne jó, ha összekeveredne a két információ, a két könyv.

Ám ez utóbbiról, amint megszülethetik, hírt adok majd.

S mivel engem is elkapott az idei influenza, meg amit fent említettem, hogy volt módom és lehetőségem, befejeztem egy régebben megkezdett kéziratom.

A tavaly januárban leütött első billentyű egy fantasy írást indított el. Nem olyan stílusú, mint a Triannita. Nem, mert ez semmivel nem reálisabb, mint egy számomra „tucatfantasy”-nak titulált kötet. De mielőtt bárki azt hinné, hogy ez lenéző elnevezés, vagy azt fejezné ki valakinek, hogy ilyet bárki tud írni, biztosítanom kell őket: nem erről beszélek.

A fent említett stílust csak azért jellemzem a „tucat” jelzővel, mert olyan elemeket tartalmaz, ami más, klasszikus írásokban is megtalálható. Kevés egyedi dolgot tart magában, bár ezeket kell, hogy birtokolja, hiszen ettől az enyém. De mégis van benne olyan, mint sok másban.

A világa sajátos ‒ ilyen nincs még egy ‒, de van benne harc, mágia, más lények, mint az ember, sőt még sárkányok is. De remélem, Tolkien nem veszi zokon, ha az ő világának alapjaiból származó törpök, elfek és orkok most kimaradtak…

Mégis mitől több, mint egy szimpla fantasy történet?

Jó, elnézést kérek más papírkarcolással foglalkozó emberektől, főleg azoktól, akik fantasyt írnak, hogy „több”-nek érzem a művem! De valamivel többnek kell lennie, ha nem akarom azt, hogy másolással vagy egy már meglévő történet átírásával gyanúsítsanak. Jó, fogalmazzunk úgy, hogy: más.

Talán mégis több azzal, ami belőlem jön, amivel az én írási stílusom emeli egy szintre. Talán másként fogalmazok meg egy tájleírást, egy harcot, mint egy társam, és az is lehet, hogy másként képzelek el egy karaktert, másként írom le, mint az, aki már több ilyet megírt.

Az igazi választ viszont majd csak az az olvasó adhatja meg, aki elolvassa. Mármint a majdan megjelenő könyvet. Talán olyan teszi meg, aki már ismer ilyen köteteket, aki már össze tudja hasonlítani egy hasonló, de más író könyvével. Talán az veszi majd kézbe, aki hogy úgy mondjam: ért is hozzá. S az is lehet, hogy az emeli majd le a polcról, aki sosem olvasott még ilyet, vagy olyan, aki tőlem mást szokott meg.

Tetszik majd vajon neki? Lehet. Ám, ha nem, az sem baj. Én adni szeretnék majd vele, s ha sikerül, már megérte.

Írhatnám, hogy szimpla kalandsztori. Mesélhetném, hogy van benne küldetés, de azt is, hogy önmagam bújtam bele a főhős karakterébe, és küzdöttem magam végig azon, amin ő.

Kicsit „magyar népmese” fantasy bőrbe bújva (mert hát… egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy harcos, aki…).

Kicsit megtörténetesített játék (bár az ilyen írásokhoz nem értek, és nem játszom semmiféle szerepjátékkal sem), de ha akarom, akkor jóval több. Hős kalandor, akinek akadnak társai, vagy segítői, s valami dolga van ott, ahová kitaláltam…

Sodródik, s egyik kalandból csúszik bele egy másikba azért, hogy aztán elérhesse célját. Vagy legyőzzön valakit. Esetleg teremtsen, pusztítson, éljen vagy haljon…

Akadnak benne örök kérdések, de egyszerűnek vélt életigazságok is.

Egy biztos: amint eléggé megérik majd a kiadásra, akkor eldöntheti az, aki elolvassa.

Jelenleg A sárkánynász követe a címe, és remélem ez megindítja azok fantáziáját, akik idővel megkérdezik majd: „Mikor jelenik meg és mikor olvashatjuk?”

Most azt mondom erre, hogy a kézirat már majdnem kész, de bőven van még vele munka. Némi kiegészítés, pótlás vagy éppen kihúzás vár az oldalakra, és remélem így lehet egyszer közel tökéletes.

Ködfátyol egy most elkészült kéziratról