Hova indul most J.A.A. Donath?

Nem is olyan régen meséltem arról, hogy készül egy írás, folyamatban van egy kéziratom, ami ha eljuthat a kiadásig, könyv is lehet belőle. Igaz, hogy a munka még tart, de már látni a fényt az alagútban: korrektúra alatt áll az írás, „A Sárkánynász követe”.

A kéziratról most nem szólok, hiszen ha eljön az ideje, írok majd hozzá méltóan beharangozót, csak annyit még ide: a borítója is gőzerővel készül. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen miért tenném; az készíti a fedelet, aki a Triannita befejező részének is: Cservenyi Bálint.

Én már tudom, hogy mit ábrázol majd a külső, aki majd meglátja, remélem velem örül neki.

Most ezután a rövidke hír után hadd áruljam el a cím alapján:

Hova is indult most a nyáron el J.A.A. Donath?

Ha az ember egy barátjától, ismerősétől olyan zenét kap, ami korábban is gondolatokat, érzéseket, ötleteket és képeket adott, akkor ez most is elérte az eredményt. Igen, beugrott egy kép, aztán követte a többi és kezdtem a firkálós gulyásomba beledarabolgatni a zöldségeim…

Csak egy kis gondolatmenet, hogy miképp jönnek-mennek a képek a 
fejemben egy megfelelő zene, egy finom dohány alatt:

„Távoli táj, mondjuk egy hegyekkel ölelt világ; egy óriási mezőn vágtázó lovas; a nap és a felhők az égen; a ló és lovasa dinamikus mozgása, melyet ölel a szél; egy akármilyen színű kövekből álló torony, vagy vár; egy más részen álló falu, egy földvár; egy nép, aminek élete, szokásai vannak; egy magányos férfi; egy szép nő; harc és csata; árulás, szerelem; élet és halál…”

Amikor ezek a felröppenő momentumok aztán kiszélesedve életre kelnek a fejemben, már írnék is. Kapnám a billentyűzetet és már ott vágtatnék magam is a mezőkön. Ám ilyenkor mindig az történik, hogy nem szabad kapkodni. Tudom, ajánlják sokan, hogy írjunk és utána lehet javítani, kiszedni, beilleszteni. Én így nem tudok. Összeszedve kell a gondolatokat magamban rendszerezni, majd amikor már legalább néhány jelenet megvan, akkor kell elkezdenem a hozzá illő részleteket begyűjteni és csakis utána írni. Ilyenkor előveszek, beszerzek sok olvasnivalót, rákattanok az internetre egy-egy témában, vagy hangulatomnak kellő filmeket hallgatok…

Új történetem, amit az itt előbb leírt néhány sorral próbáltam felvezetni, annyira képes lett összeállni egy néhány hete- még jó, hogy pont a szabadság előtt-, hogy belevágjak egy nagyobb kalandomba.

Mi is lenne ez?

Nos azt tervezem, hogy megint egy több- három kötetnyire gondoltam-részből álló ciklust indítok. Mondhatják sokan: mi más, ha nem egy trilógia…

A történet ismét fantasy, de megint igyekszem a realitásban maradni majd.

Nem, ennek nem lesz köze a Triannitákhoz. Ők éltek, harcoltak és elköszöntek…

Ez a történet egy teljesen más, teljesen új világban játszódik, ami egy szigetcsoport valahol egy távoli óceánon. Lesz teremtésmítosza, lesz múltja és jelene. Felépítem majd a világot, s azért, hogy segítsek, elárulom: a történet afféle kora középkori időnek megfelelő korszakban játszódik.

Ki, kik lesznek a szereplők?

Ez még alakul, de lesz benne harcos, valaki, aki segíti, s lesznek ismerősök, család, talán barátok és biztos ellenségek. Lesznek uralkodók, vezérek és gyógyítással foglalkozók, bírák és bíráltak is…

Mi nem lesz benne?

Korábbi stílusomhoz híven megint nem szerepeltetek hagyományos fantasy fajokat, mint törpök, elfek, más lények és nem lesz varázslás, mágia sem. Bizony megmaradok a majdnem valónál, csak megint nem a földön…

Hol is játszódik hát majd a sztori?

A helyet végül Calderániának neveztem el. Ez lesz a könyv, könyvek fő címe is, aztán meglátjuk, hogy mit hoz ki önmagából az írásom…

Ahogy írtam Calderania egy szigetcsoport. Elég messze mindentől, de elég nagyságban ahhoz, hogy kellő kalandot, elégséges történést adhasson szereplőimnek. Aztán ők meg majd teszik a dolgaikat, döntenek és ha minden jól megy, elérnek célokat, vagy éppen elbuknak a kalandok során…

A hosszabb időre tervezett írás persze mindig bizonytalan. Én sem tudom még, hogy mikor és merre haladok a folyamattal, de mivel nem kerget senki, nem kopogtat a kiadó, hogy „ Itt a határidő”, talán lesz időm egészre és teljesre kerekíteni majd a most még csak a fejemben lévő képeket.

Addig meg, amíg tart a munka- ami már elkezdődött és az egyik főszereplőm éppen most ért haza egy csetepatéból-, hallgatom a hozzávaló zenét ( a jó öreg Two Steps for Hell, talán Hans Zimmer- akinek voltam a koncertjén-, s hasonlók mindig segítenek), élvezem a melanzsos pipát és kopogok a klaviatúrán.

 

A kép forrása: pixabay.com

Hova indul most J.A.A. Donath?
Tagged on: