Az aludni térő őszi világ

A köd olyan alattomosan ereszkedett alá a völgyre, amire ráláttam lecsukott szemeim mögül a kicsi szobaablakból, mintha már most örökre betakarni akarná azt. Amolyan paplanfedőként terítette magára a táj ezt a nyomott és hűvös világot, ahogy az idős nagyszülő még egy pokrócot von a takarójára.

A hideg és a nedvesség nem jöhetett be, de a vízcseppek összegyűltek az üvegtáblákon és nagyon lassan alácsordogáltak a párkány irányába. Csak óvatosan, hiszen nem az eső etette testüket, hanem az ősz szürke, fehér párafelhője.

A hátam mögött halkan duruzsolt az ősrégi vaskályha. A benne pattogó fa, amit mohón faltak a vöröses-sárgás lángok még egyet roppant, majd kissé lejjebb esett, aztán visszatért a halkság a melegbe.

Valahonnan édeskés illatok szálltak orromba, amibe belekeveredett az alma és a fahéj, de mivel nemrég azt bízták rám, hogy szellőztessek, el kellett engednem most ezeket a csábító dolgokat. Belekapaszkodtak az orromon át a fejembe, de erősebbnek kellett lennem.

Kitártam az ablakot.

Az első pillanatban határ voltam a kinti hűvös és a benti langyos melegség között. Mellkasom és a homlokom szinte megütötte a házon túli világ, már tolt volna hátra, de a tűzből érkező hő úgy támasztotta a hátam, hogy megmeredve álltam csak. Fogoly lettem és igazán mozdulni sem bírtam. Csak hagytam magam lecövekelni és éreztem, hogy élvezem a kettős világot.

A völgy felől kissé füstös esőszagot egy szellő hozott felém a ködből. Az apró páracseppek a hideggel szurkálták a bőrt az arcomon, s nem fájt, mégis könnyek bújtak ki a vak szemem sarkából. El is gondolkoztam: letöröljem őket, vagy hagyjam, hogy ők is élvezzék a tiszta őszi levegőt? Megfagyásukra nem volt esély, mert annyira nem volt hideg, így hagytam, hadd folyjanak alá. Pont úgy, mint ahogy az előbb az ablakon a társai.

Fülembe apró puttyogások hangja jutott el és valahol felugatott egy kutya is. Két vakkantás után csend lett és megint hallottam a lehullott levelekre ráeső vizet. Meg azokat, amikből ismét halk csurgó zümmögés szaladt végig az ereszben is.

A füstös hideget elnyomta egy vizes föld illat, majd megostromolt hátulról a korábbi édes testvére.

Én voltam a határ és szinte láttam a villámokat önmagamon. A hideg és a meleg találkozásánál, a füst és az édes vonalán, a sáros föld és a száraz szoba padlóján, – egyfajta kerítésén- állva olyan nyugodtságot éreztem mégis, mosolyt csalt arcomra.

A világ aludni tért. Nem elmúlt, nem meghalt. Hiába vált röviden a felejtésé az ezerszínű virágos rét, a zöld falevél, az illatok, szagok millióinak napsütötte forrósága, tudtam: most csak szundít egyet, aztán visszatér. Az alvás pedig jó, hiszen szükség van rá. Az ágyba való bebújás, amikor magunkra húzzuk a dunyhát, s álmodni indulunk, kijár a természetnek, a kinti világnak is. Jön számára a tél, a havas takaró, a kevés nap és bebújhat ő is a saját álmaiba. Azért, hogy aztán nem a reggeli órára, hanem a tavaszi madárcsicsergésre, a melegedő napsugarakra ébredhessen.

Vettem még egy jó nagy szippantásnyit az őszből a tüdőmbe. Láttam ahogy a köd tovább indul, talán elillan, s láttam, ahogy a földet takaró levelek sárga, barna, vörös színeivel kifakulva és horkolva elszunnyad. Éreztem más házakból a tűz erejét, a pincékbe elrakott almák illatát és öröm járta át testem, amint megelevenedett a családok lassú, de mégis pörgős ünnepekre való készülődése. Meghallottam a falvak harangjainak kondulását és nem a temetés jutott eszembe, hanem az estét jelző ősrégi kiabálás:

„ Tizet ütött már az óra, térjetek már nyugovóra!”

Becsuktam az ablakot és még pár percig hagytam ott magam, hogy visszatérjen belém a lehűlt ruhámba a benti kályha melege. Hagytam, hogy megérezzem ismét a süteményt, a megint pattogó kályha lángjait, s hagytam, hogy arcom kissé égni kezdjen végre a felfrissült levegőjű szobában.

Szép jó estét kívánok neked világ, hamarosan reggel lesz. Addig aludj jól!

Az aludni térő őszi világ
Tagged on: